Újra jelentkezem, ám a mai bejegyzés témája már a sulikezdést bontogatja. Egyenlőre még csak a kiegészítőket vettem meg, mivel tegnap Ziioval és Zafrinával közösen elmentünk egy kis shopping körútra, és utána még volt egy köröm a testvéremmel is, így egész eredményesen zárhattam a napot.
Ebben a bejegyzésben pedig a szerzeményeimet mutatom be. Enjoy it!
- Az első és egyben a legkedvencebb dolog egy Nicis pohár (vagy bögre, őszintén, nem tudom a nevét pontosan) ami ilyen kerámiából van, a teteje (szerintem szilikon) minden bizonnyal gumi, és valami eszméletlen aranyos mintája van és mosolyra derít, a sötét színei ellenére is.
Bár melyik Nici dolog ne késztetne mosolyra, vagy a "Jajj, de cuki!" effektusra, de mindegy. - Akkor még van egy testvaj, amit a The Body Shopba vettem, és jelenleg csak ezt a kisebb változatot, mivel ez nem volt olyan borsos árú mint a nagyobbak, és most úgyis csak kipróbálásra vettem, így jobb is, hogy ilyen kisebb kiszerelésben jutottam hozzá.
- Van egy Claire's-es hajpántom, amit a tesóm ajánlott, mivel én egy kendőt akartam venni, de ő inkább erre voksolt, és meg is győzött róla, hogy jól áll, tehát ez került bele a kosaramba, és így egy nappal utána; nem is bántam meg.
- Vettem egy kisebb füzetet, ami "Köpésfüzetként" fog funkcionálni. Ez annyit tesz, hogy a suliban elhangzott vicceket / vicces dolgokat /köpéseket/ leírja bele az ember, és ahányszor beleolvas, mulat egy jót. Ezt a dokumentálást még Zafrina találta föl, és több évig ő volt az osztály hivatalos "Köpésfüzet írója" és szorgalmasan jegyzetelte az osztály aranyköpésit. Ezúttal úgy terveztem, hogy a gimibe viszem magammal ezt a "szokást", így ott én fogom leírni ezeket a dolgokat.
- Hátom színes toll is a kosárba került, mivel a folytonos kék tinta nem olyan látványos, mint a színes kiemelés, vagy ha mondjuk egy órán színessel írok, és mivel elméletben a színek jobban is segítik a tanulást, lehet, hogy még a hajrázáshoz is segítséget fognak nyújtani.
- Végül, de nem utolsó sorban, vettem a "Cruciani" karkötőt, hogy én is menőséges legyek. És igen. A Cruciani idézőjelbe van, mivel ez nem eredeti, hanem egy másolat, amihez 500 Ft-ért jutottam hozzá. A tesóm szerint ez a karkötő "nagyon én" vagyok, és mivel nekem is tetszett, így ezt is sikerült becserkésznem.
Remélem tetszett ez a bejegyzés, és adtam esetleges ötleteket meg ilyeneket sulikezdéshez, meg úgy amblokk egyaránt.
See ya soon!
xx Rozamunda
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése