-->

2014. augusztus 24., vasárnap

Sulikezdéshez 2.

Hola!
Nemsoká kezdődik az iskola, így megmutatom én mikkel készülök a gimi első napjára. Vettünk új táskát, amit nagy keresgetések árán sikerült csak megtalálni. Rengeteg boltot végigjártunk, de én makacsul azt mondtam, hogy nem fogok Nike/Adidas stb. táskát venni, mivel nekem azok nem állnak közel a szívemhez, így a táska téren alapból nagyon jó és mutatós darabokat kínáló Budmilba látogattunk el, ahol én azonnal észrevettem a szelememet, de a tesóm és anyukám kedvéért rengeteget végigpróbáltam, mire ők is rájöttek, hogy az a megfelelő, amit én néztem ki. Nem teljesen olyan, mint amilyet szerettem volna, de (a válogatósságomat ismerve) ez a táska volt a legjobb választás, így mindannyian összetettük a kezünk, mikor sikerült megtalálni. A többi dolog történetét nem fogom elmagyarázi, mivel akkor már az egész élettörténetemet is leírhatnám, így inkább rakom a képeket. ;)





És akkor most jöjjön a füzet téma, amit igen sajátosan sikerült megoldanom. Mivel nem akartam sokat költeni a mindenféle színes, képes füzetre, így (az idei egyik füzetem példájára) különféle dalok szövegeinek leírásával tettem színesebbé a borítót. /Egyenlőre még csak egy A4-es lapra rajzolgattam, majd ragasztottam a füzet elejére, jövőre mág inkább az egészet befedem mondjuk csomagolópapírral, hogy ne legyen annyira eltérő a borító eleje és hátulja./ A leckefüzetemre pedig újságokból kivágtam képeket, majd betűket, amik a nevemet adták ki végül. Mint lehet, a képek is visszadják, ebben az átlátszó borítózásban nem én vagyok a császár, és pl. a Light Up My Worldörnél eléggé látszik, hogy az volt az első példány, de a végére egész belejöttem.









Remélem tetszett ez a bejegyzés is, és hasznosnak találtátok, bár lehet, kicsit későn került ki. Mindenkinek sok erőt az iskolába/munkába, és kitartást egész évre. Bye!
Rozamunda

3 megjegyzés:

  1. Nagyon ötletes a füzetborító dolog :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm! Örülök, hogy valaki idetévedt, és, hogy tetszik a bejegyzés. Megtiszteltetés, hogy írtál :3

    VálaszTörlés